Online látogatók: 6    Max. online látogatók: 25   
BÜSZKESÉGFAL

 
         


DÍJ - KITÜNTETÉS - OKLEVÉL - EMLÉKLAP







2018. február 23-án harmadik alkalommal rendezték meg a Baranya Megyei Üzleti Estélyt, ahol átadták a 2017-ben, Baranyában kimagasló gazdasági tevékenységet végző vállalkozóknak, kézműveseknek, a szakképzés és az idegenforgalom terén dolgozóknak járó elismeréseket. Mások mellett iskolánk igazgatója, Várnagyi Mihály Sándor is a díjazottak között szerepelt. Elnyerte a Baranya Megyei Szakképzési Díjat, mivel "különös gondot fordít a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségére, kompetencia fejlesztésére, integrációjukra. Pályaorientációs tevékenységekben rendkívül aktív, komoly eredményekkel rendelkezik. Az általa vezetett intézmény szakmai munkájának színvonalát jelzi, hogy az elmúlt 11 évben mindig volt az SZKTV versenyen országos döntőbe jutott diákja, többször országos első helyezett versenyzője is. A gazdasággal, vállalkozásokkal kapcsolatos együttműködési készsége példaértékű." Gratulálunk!



2017. augusztus 31-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az oktatás érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Trefort Ágoston-díjat adott át igazgatónk, Várnagyi Mihály Sándor részére. A díj a XIX. század reformer művelődéspolitikusáról, az egykori közoktatási miniszterről, Trefort Ágostonról elnevezett szakmai díj. Gratulálunk!



























GRATULÁLUNK!