Hírek
2024. nov. 22.
Csicsely László
Karitatív munka
Példás pécsi együttműködés: a fiatalok gyakorolnak, az épületek szépülnek.
Forrás: https://www.pecsma.hu/peldas-pecsi-egyuttmukodes-a-fiatalok-gyakorolnak-az-epuletek-szepulnek/
A Pécsi Ágazati Képzőközpont Kft. diákjai nemrég újrafestették a Tüke Busz Zrt. műhelycsarnokát. Ez azonban nem az első eset, hogy a fiatalok önkormányzati tulajdonban lévő épületeken dolgoznak.
Megújult a javítóbázis
A Pécsi Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. és a Tüke Busz Zrt. együttműködésének eredményeként a közelmúltban megújult a közlekedési társaság Tüskésréti úti műhelycsarnoka. Az épület megfakult, megkopott belső falfelületei, az ajtók, az ablakok és a belső lépcső tisztasági festésében a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, Szakképző iskola és Szakiskola elsős tanulói és a Baranya Vármegyei Pollack Mihály Technikum végzősei vettek részt. A műhelycsarnok festési munkáit a két társaság együtt koordinálta – derül ki a Tüke Busz Zrt. közleményből. A festéshez szükséges anyagokat a közlekedési cég biztosította, míg a szükséges diákmunkaerőt, szerszámokat és állványokat a képzőközpont bocsátotta rendelkezésre.
A tanulók két és fél hét leforgása alatt festették újra – olajzöld és fehér színre – a javítóbázis falait, a műhely ablakait, ajtajait és a belső lépcsőt pedig szürkére. Az együttműködés – áll a közleményben – a tanulói gyakorlati képzés szempontjából kiváló „terepmunkának” bizonyult, hiszen a 8-12 fős diákcsapat tagjai különféle festékekkel dolgozhattak (olajfesték, zománcfesték és diszperzit festék) és a hatalmas belmagasság miatt az állványozás folyamatát, valamint a guruló állványozást is alkalmazniuk kellett.
„A Pécsi Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. felé köszönetünket fejezzük ki Dallmann Krisztina, ügyvezető igazgatónak, aki a teljes munkavégzést koordinálta, Eiter Dezsőnek, aki a napi munkavégzést mesterként felügyelte, valamint Kárpáti Zoltán, oktatásvezetőnek a szervezés lebonyolításáért” – zárul a Tüke Busz Zrt. közleménye.
Mindkét fél nyer
A képzőközpont természetesen nem először működik együtt városi cégekkel, intézményekkel. Dallmann Krisztinától megtudtuk, hogy az eddig megvalósított hasonló projektek között szerepeltek kisebb volumenű és jelentős mértékű felújítási munkálatok is. A tanulók többek között jártak az Enyezd, a Mezőszél, a Radnóti, a Melinda, a Vargha Damján és a Nagy Jenő utcai óvodában és a Testvérvárosok terei iskolában is. Mint mondta, az önkormányzattal és az önkormányzati intézményekkel való együttműködés keretében elsősorban a festő- és burkolótanulók kapnak gyakorlási lehetőséget, de kőművesmunkákat is végeznek.
A projektekkel – folytatta – mindkét fél nyer, hiszen az érintett ingatlanok megszépülnek, miközben a diákok fontos gyakorlati tapasztalatokra és a munkaerőpiacon való boldoguláshoz szükséges kompetenciákra tesznek szert. Ráadásul az önkormányzatnak munkadíjat sem kell fizetnie a diákok által teljesített munkák után, mondta a cég ügyvezető igazgatója. További jelentős pozitívuma az együttműködésnek, hogy a diákok több olyan elmaradt felújítási munkát is elvégeznek az adott intézményekben, amelyekre – különböző okokból kifolyólag – nem volt korábban lehetőség.
Dallmann Krisztina kérdésünkre elmondta, hogy a diákok örömmel vesznek részt a felújításokban, és nagyon büszkék a munkájukra.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A Rotary Club Pécs adventi programsorozatában intézményünk tanulói idén is bekerültek a támogatottak közé.
Rotary Club Pécs adventi programsorozat
2024. dec. 16.
Költő Előd
Újra karácsonyi adománygyűjtés a Fogászati Klinika részére Bartókné Halmai Eszter, Enzsöl József könyvtáros és a Diákönkormányzat együttműködésével
13. A végzősei juttatták el a zsákban megbúvó ajándékokat.
2024. dec. 14.
Kerékpárszerelő képzés
Iskolánk a 2024/2025-ös tanévben is meghirdeti, illetve indítja a kerékpárszerelő képzést.
2024. júl. 10.
Igazgatóság