SZC logo

BARANYA VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

OM kód: 203049020 | 7623 Pécs, Rét utca 41-43.

Intézmény logo

BARANYA VÁRMEGYEI SZC ANGSTER JÓZSEF TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS SZAKISKOLA

HírekKözérdekű adatokLevelezésKRÉTA

Hírek

2023. jan. 23.


Flódungné Somogyi Judit

    Lehetetlen küldetés

    Lehetetlen küldetés

    A naptár szerint még a tavalyi évben a 3/11-2-vel részt vettünk egy programon, amiről azt feltételeztük, számunkra gyerekjáték lesz. A szabadulószobának berendezett Escapevan, azaz „szabaduló-kocsi” a Holland Rendőrség, illetve a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Emberkereskedelem Elleni Kutatócsoportja szervezésében érkezett Pécsre, hogy láthatóvá tegye az emberkereskedelemnek áldozatul esett és prostitúcióra kényszerített lányok sorsát. Közéjük tartozik Nóra, akinek élettörténetét hallgatva próbált egy-egy csoportunk 10 perc alatt kijutni a lakókocsiból. A lakatot nyitó számsort az áldozat élettörténetében szereplő dátumok segítségével kellett megfejteni, a puzzle darabjait azonban olyan rafináltan rejtették el, hogy a szabadulás egyetlen pécsi próbálkozónak sem sikerült. Ahogy a szervezőktől megtudtuk, szándékosan történt így. A cél ugyanis az volt, hogy a résztvevők átéljék az áldozatok hiábavaló szabadulási kísérleteik alatt érzett kétségbeesését.

    Ha nem is kétségbe esve, de azzal a kijózanító érzéssel hagytuk el a lakókocsit, hogy vannak helyzetek, amiből nem lehet szabadulni, ezért aztán jobb nem is belekerülni. Küldetésünk mégsem volt hiábavaló, hiszen látogatásunk megmarad az örökkévalóságnak.

    Íme: https://www.youtube.com/watch?v=4UHNyf3x_hM

    Köszönet a felvételekért a szervezőknek, dr. Szijártó István, PhD hallgatónak, és az UNIV TV-nek.

    Flódungné Somogyi Judit osztályfőnök

     

     

     

     

     

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Újra a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter tanulói ösztöndíjáról

    Újra a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter tanulói ösztöndíjáról

    A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter Tanulói ösztöndíj pályázatot hirdet a Dél-Dunántúli régióban elektronikai vagy járműipari területen tanulóknak.

    2025. márc. 11.


    Flódungné Somogyi Judit


    Partnereink

    SZC logo

    BARANYA VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM


    BARANYA VÁRMEGYEI SZC ANGSTER JÓZSEF TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS SZAKISKOLA

    7623 Pécs, Rét utca 41-43.

    Telefon: +36 72 517-880

    E-mail: titkarsag@angsterpecs.hu

    OM azonosító: 203049020


    2025BARANYA VÁRMEGYEI SZC ANGSTER JÓZSEF TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS SZAKISKOLA